London, Frieze
„Business as usual”

Azon túl, hogy a Brexit a Frieze-en is központi téma volt, a brit népszavazás eredménye nem igazán látszott meg a 11. alkalommal megrendezett óriási művészeti vásár gazdasági mutatóin. A Frieze Art Fair az volt, ami lenni szokott: klasszikus darabok és modern, illetve kortárs művek szemkápráztató kavalkádja, és egyben az új művészeti trendek, sztáralkotók és feltörekvő művészek bemutatkozó fóruma, ahol 30 országból több mint 160 galéria állította ki ezernél is több művész alkotásait.

A galériák által meghívott vendégek – jellemzően a fizetőképes kereslet – már október 5-én, a nulladik napon szemlézhettek, míg a nagyközönség számára október 6. és 9. között állt nyitva a londoni Regent’s Parkban a Frieze London, s a park másik végében az attól negyedórányi távolságra lévő Frieze Masters, a kettő között pedig a szabadtéri Sculpture Park.

Az ötödik alkalommal megrendezett Frieze Mastersen – ahol az egyetlen, általában be is tartott kikötés, hogy az itt kiállított műveknek 2000 előtt kellett készülniük – a már klasszikusnak számító műalkotásokat vonultatták fel az ókortól a XX. század végéig, az antik görög Aphrodité-torzótól kezdve Bonnard-on át Frank Auerbach rajzaiig. De volt itt Lucian Freud, Klee, Vuillard, kis fiókos szekrényként is funkcionáló kitömött bárányka Dalítól; Victor Hugo-akvarell, James Rosenquist-kollázs, William Hogarth, Tony Bevan, évszázados kódexek, egyiptomi szarkofág-darabok… Mindez ínycsiklandó tálalásban: képeket kiemelő háttér, profi megvilágítás, rafinált elrendezés, gyönyörűen restaurált régi festmények. Ugyanakkor a „vizuális hangzavar” olyan szinten működött, hogy a nézelődő nem tudhatta, hogy egy Picasso után egy óceániai maszkba vagy egy Kokoschka-akvarellbe botlik-e bele.

Egy támpont azonban mégiscsak volt: a Spotlight szekcióban a Houstonból érkező Toby Kamps kurátor hozta össze a világ minden pontjáról azokat a jelentős, XX. századi művészeket, akik úttörő munkásságuk ellenére – födrajzi, kulturális okok vagy nemi előítéletek miatt – eddig nem tudtak bekerülni a mainstreambe. Az itt szereplő 21 galéria mindegyike így szólókiállításokkal készült. Ebben a szekcióban kapott helyet Maurer Dóra 1970-es években alkotott munkáival a budapesti Vintage Galéria, amely az egyetlen magyar kiállító volt a londoni vásáron, s amelynek vezetője, Pőcze Attila sikeres értékesítésről tudott beszámolni a vásár utolsó napján.

A Vintage átlagosan évente kétszer vesz részt külföldi vásárokon, a Frieze-re azonban most pályáztak először. Pőcze Attila szerint Maurer Dóra egyértelmű választás lehetett a zsűri részéről. A művész az utóbbi időszakban sok helyen meg tudott jelenni Londonban: nemrégiben volt saját kiállítása a White Cube galériában, tavaly a Whitechapel fekete négyzetről szóló bemutatóján is szerepelt, illetve a Tate Modern egyik állandó tárlatán is látható egy fotósorozata. 

Míg a Frieze Masters elegánsabb, visszafogottabb, a Frieze London sokkal harsányabb, csillogóbb és vadabb volt. A galériák versenye a közönség figyelméért olykor ötletes megoldásokat szült: ilyen volt például a Hauser & Wirth hangulatos kiállítóterme, amely képzeletbeli, kaotikus, titokzatos alkotótérnek volt berendezve festőállvánnyal, borospohárral, palettával, félig kinyomott tubusokkal, kaktusszal, sállal, kisszékkel es persze rengeteg szoborral, festménnyel, rajzzal, kerámiával. A legnagyobbak közé tartozó kereskedőház 46 művész 147 munkáját állította ki, köztük Francis Picabia, Thomas Houseago és Jack Whitten munkáit.

A Frieze Londonon először volt retrospektív szekció, a Nineteens. A genfi illetőségű Nicolas Trembley kurátor által jegyzett részlegben 14 galéria olyan prezentációkat, performanszokat mutatott be, amelyek meghatározók voltak az évtizedben, s nagy hatást gyakoroltak a mai kortárs művészetre. Az 1993-as Velencei Biennálé korszakos jelentőségének felemlegetése mellett itt Karen Kilimnik, Dominique Gonzalez-Foerster, Sylvie Fleury vagy Daniel Pflumm munkáit tekinthették meg a látogatók.

Külön területet kaptak az újoncok: a Focus részlegben a 2004 után alapított galériák mutatkozhattak be. A 37 kiállítót árengedménnyel is támogatta a Frieze. Ide is a világ minden pontjáról érkeztek kereskedők; a Focus legjobb standjának például a Guatemala fővárosából való Proyectos Ultravioleta galériát választották anya és lánya, Elisabeth Wild és Vivian Suter műveinek bemutatásáért.

A Frieze Art Fair Standja elismerést ez alkalommal a Mexikóvárosból érkező Kurimanzutto kapta meg, amely Roman Ondak, Leonor Antunes és Gabriel Orozco munkáit jelenítette meg új megvilágításban.

A Frieze-en természetesen kérdés volt, hogy a Brexit-győzelemnek milyen hatása lesz a vásárra, legfőképpen az eladásokra. Megoszlottak a vélemények arról, hogy a megváltozott politikai légkör és a kilépés körüli bizonytalanság aggodalomra adhat-e okot, vagy éppen ellenkezőleg, a gyenge font miatt a külföldi gyűjtők pénze többet ér, így többet is tudnak vásárolni. Utóbbi felvetés kapcsán egyes kereskedők arra hívták fel a figyelmet, hogy a több országban jelen lévő galériák az árakat leggyakrabban nem fontban, hanem dollárban adják meg, ily módon a font árfolyama nem sokat számít. De még a londoni galériák közt is előfordul, hogy idegen valutában – dollárban vagy euróban – kínálják a képeiket. Több galéria vezetője is úgy nyilatkozott, hogy a kilátásba helyezett Brexit rövid távú hatása nem nagyon érzékelhető, a hosszú távú hatást pedig még senki sem tudja felmérni. Annyi bizonyos, hogy a kereskedők sikeres vásárt zártak. Már az első, illetve a nulladik nap után hurrikánszerű eladási hullámról számoltak be, a legelején több képet is sikerült egymillió dollár felett értékesíteni. Ennyiért kelt el például Yayoi Kusama új műve és Kerry James Marshall új festménye is. Az év egyik legjelentősebb művészeti vásárán persze nemcsak a magángyűjtők, hanem a múzeumok is bevásárolnak. A Tate Modern például egymaga 10 alkotással gyarapította kollekcióját: a török Hüseyin Bahri Alptekin 6 munkáját, a portugál Leonor Antunes 3 művét, valamint a malajziai Phillip Lai egy alkotását vette meg.

A Frieze idén is több akart lenni hatalmas műtárgypiacnál: több nonprofit projektet is támogattak és mutattak be a vásár keretein belül; élő performanszokat rendeztek, és különböző kerekasztalokon lehetett részt venni, ahol egyebek mellett aktuálpolitikai kérdések is helyet kaptak. A Borderlands címmel futó beszélgetéseken a politikai, társadalmi és személyes határok kérdését járták körül.

A Frieze Sculpture Park kicsit más képet mutatott, mint a nagy sátorban tartott két kereskedelmi rendezvény. Egyrészt mert a Regent’s Parkban kiállított 18 szobor ingyenesen látogatható, másrészt pedig 2017. január 8-ig nyitva áll, így még bőven van idő benézni, ha valaki Londonban jár. Jó tudni azt is, hogy létezik egy Frieze Sculpture Park alkalmazás is, amelyben térképet és rövid leírást találunk a szobrokról, továbbá minden műhöz egy körülbelül másfél perces ismertetőt Clare Lilley-től, a Yorkshire Sculpture Park programigazgatójától, a szabadtéri kiállítás kurátorától. A szobrok között az egyik kiemelkedő alkotás Jean Dubuffet 1973-as, az Hourloupe sorozatba tartozó, négy méter magas szobra (Tour aux récits), amelyet 1,9 millió dollárért árult a Waddington Custot galéria.

A Frieze idején egyébként óriási volt a nyüzsgés a londoni művészeti életben: a múzeumi, nívós kiállítások mellett több aukciót és a Frieze-hez időzített szatellitvásárt rendeztek a héten, valamint rengeteg kiállításmegnyitót tartottak a kisebb-nagyobb galériákban. Itt meg kell említeni a Mayor Gallery rendezvényét, ahol Jovánovics György kiállítását mutatták be a művész jelenlétében a Frieze hetének elején. The Relief, From White to Black címmel szeptember 14-től október végéig volt látható a tárlat. Így elmondható, hogy két kiemelkedő, ma is alkotó magyar művész is jelen tudott lenni abban a Londonban, amely egy hétre a nemzetközi figyelem középpontjába került.

Fekete-Tóth Eszter
Megjelent a Műértő 2016. novemberi lapszámában