Az El País napilap néhány nappal az ARCOmadrid előtt Manuel Borja-Villel, a spanyol kortárs színtéren meghatározó szerepet játszó Reina Sofía Múzeum igazgatója tollából közölt egy rövid, de annál lényegre törőbb írást. Az utolsó esély című cikk egybevág a vásár körül kialakult és egy éve csúcspontjára érő éles szakmai vita eredményével, amely az 1982-ben indult, 2011-ben 30. alkalommal megtartott rendezvény létjogosultságát kérdőjelezte meg, és Lourdes Fernández igazgató májusi lemondásához vezetett.
A népszerű ARCO az évek során összetettebb funkciót töltött be, mint egy, a szó szoros értelmében vett vásár: kulturális eseményként évtizedeken át iskolások generációival ismertette meg a kortárs művészetet. Normális esetben az ilyen rendezvények olyan környezetben jelennek meg, ahol számottevő a gyűjtők és galériák köre, ám az ARCO születésekor a spanyol műkereskedelem még gyerekcipőben járt. A mesterségesen létrehozott keretet kellett később tartalommal megtölteni, és ez a feladat folyamatos viták tárgyát képezte. Egyfelől fontos volt a kiállítók számának csökkentése, a színvonal emelése és a szakmaiság előtérbe helyezése, ugyanakkor kiemelkedő szerepet kaptak a vásárral párhuzamos események, amelyek témája gyakran alig kapcsolódott az ARCO-hoz vagy kifejezetten ellentmondásban állt vele. A média támogatásának nagyban köszönhető közönségsiker, az évről évre látványosan emelkedő kiállítói és látogatói statisztikák azonban nem biztosították a vásár presztízsét. A dinamikusabb Frieze és a Miami ART Basel megjelenésével arra is rá kellett ébredni, hogy az ARCO már nem tölt be hídszerepet Latin-Amerika felé, és az a kezdeti remény is kútba esett, hogy a feltörekvő művészet színtere legyen.
Borja-Villel a vásár gondjaiban a spanyol művészeti rendszer hibáit látja megtestesülni, ahol a perspektívanélküliség, az önmeghatározás hiánya és bizonyos mesterkéltség a jellemző. Tévedés volt azt hinni, hogy az infrastruktúra majd megteremti a szakmai párbeszédet és a kulturális szövetet, a vásár ugyanis művészeti helyett egyre inkább társasági eseménnyé vált. Ahogy megcsappantak a gazdasági források, azonnal láthatóvá lettek a bizonytalan piacból és a felszínes szakmaiságból adódó problémák. A fennmaradáshoz a rövid távra szóló eladási stratégiák, a standok bérbeadásából származó bevételek és a jó médiaszereplés helyett meg kell ragadni az utolsó lehetőséget, hogy a vásár valódi cseretereppé és diszkurzív fórummá alakuljon, ahol az új művészi folyamatok is megjelennek, és Latin-Amerika jut meghatározó szerephez.
Ezzel a feladattal a szakmai körökben jó hírnévnek örvendő Carlos Urroznak, a vásár új igazgatójának kell megbirkóznia. A tavalyi általános elégedetlenség után a galériák szinte kivétel nélkül pozitívan vélekedtek az idei ARCO-ról. A sajtóban mérsékelt optimizmus címszóval láttak napvilágot az óvatos, a leköszönt és az új igazgató összehasonlítását kerülő értékelések, amelyekből kiderült, hogy az eladások volumene emelkedett az előző évihez képest. Jó visszhangra talált a gyűjtők és nemzetközi kurátorok számára kidolgozott VIP-program, valamint a First Collector kezdeményezés. A kevesebb kiállítóval kisebb területen megrendezett, áttekinthetőbb és kényelmesebben bejárható vásáron az arculatfrissítés részeként sikert aratott az a változtatás, hogy Urroz szőnyegpadló helyett egyszerű linóleummal boríttatta be a padlót, ami professzionálisabb megjelenést kölcsönzött az eseménynek. Csalódást okozott számos nemzetközi galéria távolmaradása, de biztató, hogy többen is jelezték: jövőre visszatérnek Madridba. A vásárlásaikat hagyományosan az ARCO idejére időzítő állami intézmények közül idén is a Reina Sofía Múzeum fordította a legnagyobb összeget műtárgyakra. „Én továbbra is vásárolok, és ez jó jel” -- nyilatkozta Borja-Villel, aki 680 ezer euró értékben főként fiatal művészek alkotásaiból válogatott.
Az ARCO-val párhuzamosan megrendezett, megfizethetőbb standárakat kínáló szatellitvásárok közül kiemelkedik a 90 százalékban spanyol galériákat felvonultató Art Madrid; 61 kiállítójára idén több mint 40 ezren voltak kíváncsiak. A feltörekvő galériáknak lehet érdekes a tavaly indult és ez évben már 18 ezer látogatóval dicsekvő JustMad, amely 2011-ben a dizájn területét is bevonta témakörébe. Igazi konkurenciát azonban csak egy másik nagy vásár színre lépése jelentene az ARCO számára, és már van is jelentkező: újra felmerült, hogy Barcelona önálló projekttel kapcsolódjon be a nemzetközi művészeti vásárnaptárba.
Kerényi Éva