A hazai gyakorlattal ellentétben a svájci aukciós műkereskedelemben az év vége nem számít főszezonnak. Az árverezőházak többsége a legjobb tételeket az Art Basel idején viszi kalapács alá, de vannak olyan komoly piaci szereplők is, mint a nagy múltú berni Kornfeld vagy a piacra nemrég berobbant bázeli Beurret & Bailly Auktionen, amelyek a második félévben egyáltalán nem tartanak aukciót.

Az év végi hajrát a berni Dobiaschofsky nyitotta. Míg a cég a legutóbb 1,8 milliós leütéssel is büszkélkedhetett, ezúttal a 100 ezres küszöböt is csak egy tétel ára lépte át. Igaz, az anyagtól több nem is nagyon volt várható, hiszen a becsérték is csak ennél a tételnél, egy XIV. századi modenai mester Madonna-ábrázolásánál volt hat számjegyű. A táblaképet végül 150 ezer frankért ütötték le. A néhány ezer-tízezer frankos sávban élénk volt a vásárlási kedv, jelezve, hogy azért nemcsak a csúcsművekre van kereslet. A legmagasabb árat elért magyar szereplő a Németországban élt Stefula György volt, akinek Henri Rousseau stílusában megfestett, Lányok az erdőben című 1956-os képe a becsértékének megfelelő 3 ezer frankért kelt el. Ugyanez a mű két éve a zürichi Kollernél sikertelenül szerepelt – igaz, akkor még 4–6 ezres becsértékkel indították. A Svájcban jól ismert Konok Tamástól összesen négy egyedi munkára lehetett licitálni; nagyméretű 1976-os geometrikus kompozíciója 2400 frankért, egy korábbi kollázsa 330-ért, egy négy akvarellből álló összeállítás 300-ért, míg egy kisméretű, papíralapú munka 150 frankért cserélt tulajdonost. Bölcskey Ferenc kikötői jelenetére 450 frankos, Orsós Ferenc vízparti tájképére pedig 300 frankos becsérték mellett nem akadt licit, s nem kelt el Neogrády László 900 frankra tartott kertrészlete sem. Vasarely szitanyomataiért 240–330 frank közötti összegeket adtak, az 1973-ban Párizsban kiadott Bach–Vasarely-mappa erősen hiányos példányát pedig 1900 frankért ütötték le.

Viszonylag jó kínálat mellett visszafogott érdeklődés kísérte a luzerni Fischer aukcióját. Olyan tételek ragadtak be, mint a régi mestereknél Jusepe de Ribera 1615 körül festett, 200 ezer frankra becsült férfiportréja, vagy a moderneknél Gino Severini 250 ezerre becsült futurista csendélete, Georges Braque 100 ezerre tartott taorminai tájképe és Serge Poliakoff vörös-kék kompozíciója, amelyre a 300 ezer és 500 ezer frank közötti sávban vártak ajánlatot. A kereslet kiszámíthatatlanságát jelzi, hogy ugyanakkor Félix Vallotton félaktja becsértékének közel duplájáért, 180 ezer frankért kelt el, és jóval a várakozás feletti összegért ütötték le a vezető tételek közt Louis Adolphe Soutter, Le Corbusier és Frantisek Kupka munkáit is. A magyar tételek nagy száma a Fischernél hagyomány, ezúttal sem történt ez másképp. A legjobban Birkás Ákos közismert fejsorozatának egyik 1988-as darabja szerepelt, amely igen alacsony, 2–3 ezer frankos becsértékével szemben 6500-ig vitte – még mindig olcsóbban, mint amennyiért e sorozat képei időnként a hazai piacon felbukkannak. A magasabbról indított tételek szereplését viszont nem kísérte szerencse. Vasarelytől két komoly egyedi munkát is kínáltak 60 ezer euró körüli becsértékkel, ám ezekre ugyanúgy nem volt licit, mint Mattis-Teutsch János 1926-os vegyes technikájú női aktjára, amelyért 4–5 ezer frankot vártak. Fried Pál balerinát ábrázoló olajképe 1300 frankért kelt el, azonos árkategóriába sorolt női portréja viszont nem keltett érdeklődést. Martin Munkácsi 1935-ös híres fotója, az Akt napernyővel későbbi, 40 számozott példányban készült nagyítása 550 frankért cserélt gazdát. (Egy másik példány 2010-ben szerepelt a Biksady Galéria első árverésén.)

A modern és kortárs művészetben utazó zürichi Germann-nál a kínálat valamivel erősebb volt a legutóbbinál, a kereslet azonban alig élénkült. 85 ezer frankkal a legjobb árat Sonia Delaunay Színritmus című 1969-es, vegyes technikájú munkája érte el. A svájci kortársak közül azokat említjük, akik idehaza is felbukkannak galériákban és árveréseken: Daniel Spoerri 35 példányban készült csapdaképe 10 ezer frankért kelt el; a geometrikus absztrakt műveket alkotó Hans Jörg Glattfelder négy régebbi munkája közül az akrilkép 7 ezer, az olajkép 2400 frankért cserélt gazdát, a 4 ezer frankra becsült fali reliefek viszont beragadtak. A magyar tételek közül Nicolas Schöffer 1952/1954-es térdinamika-objektje érte el a legjobb árat 5500 frankkal, egy másik, ugyancsak több példányban létező rézobjektje viszont – amelyet egykor Denise René galériája értékesített – visszamaradt. Scheiber Hugótól a Revütáncosnő című szénrajz került kalapács alá és kelt el becsértékének alsó határán, 3 ezer frankért. A gazdag fotóanyagban két, művészettörténeti dokumentumként is izgalmas Brassai-kép szerepelt; az egyik a fotóst Pierre Reverdy költő, valamint Jean Cocteau és Picasso, a másik csak Picasso társaságában ábrázolja. A zselatinos ezüst nagyításokat 1050, illetve 550 frankért ütötték le.

A Sotheby’s december 3-i aukciója a cég néhány korábbi zürichi árveréséhez képest kifejezetten szerénynek mondható, 3 millió frankos összforgalommal zárult; jobb években egy-egy kiemelkedő Hodler- vagy Giacometti-mű önmagában is többért kelt el, de még az idei tavaszi aukció bevétele is elérte az 5 milliót. Az este legdrágább tétele egy téli Giovanni Giacometti-tájkép lett, amelyért 434 ezer frankot adtak.

A Sotheby’s szerényebb szereplése után a szezont záró zürichi Kollerre, Svájc legnagyobb aukciósházára maradt a feladat, hogy valamennyire megmentse a meglehetősen döcögős szezont. Ez nagyobbrészt sikerült is. Igaz, az értékesítési arány 60 százalékkal csak a svájci művészek esetében volt jónak mondható, de itt és az 50 százalék körüli eladást produkáló nemzetközi modern és kortárs kategóriában is születtek kiemelkedő eredmények. A hazaiaknál a „Hodler-érát” néhány éve felváltotta az „Anker-éra”: most a kedvelt mester Író fiú kishúgával című, 1875-ös vászna érte el – becsértékét megduplázva – a legjobb eredményt csaknem 3,5 millió frankkal, de jól teljesített egy – Anker munkásságának kevéssé ismert vonulatához tartozó – konyhai csendélet is, amelyet az előző tétel árának feléért ütöttek le. A külföldi művek között Salvador Dalí és Paul Signac egy-egy olajképe vitte a prímet. Dalí 1950-es munkája, amelyen az akkortájt otthonául szolgáló katalóniai tengerparti falu, Port Lligat környékét népesíti be különös lényekkel, 4,39 millió frankért kelt el, s közel ennyit, 4,16 milliót adtak Signac sokszor kiállított és reprodukált tájképéért, amellyel egy kis Szajna-parti település, Les Andelys nevét tette halhatatlanná. A történelem ezúttal ismételte önmagát, hiszen Anker, Signac és Dalí személyében ugyanaz a három művész ért el millió feletti árakat, mint a legutóbbi árverésen. Hiába, egy-egy látványos ár mindig megmozgatja a hasonló művek eladásán gondolkodó gyűjtők fantáziáját… A „nagy vesztes” most Picasso volt, akinek Jacqueline-t ábrázoló, 1964-es aktja az elmúlt 12 évben már negyedszer került kalapács alá; a 2,2–2,8 millió frankra tartott képre ezúttal nem volt licit, alátámasztva a régi igazságot, amely szerint a gyűjtők inkább a „friss árura” vadásznak. A közelmúltban várt ismertté, hogy a Warhol-alapítvány megválik a birtokában lévő művektől, azaz az elkövetkező években a művésznek a mostaninál is jóval több alkotása kerül piacra. Úgy tűnik, a hír egyelőre nem vezetett árcsökkenéshez; Andy Warhol két ismert szerigráfiája, a Goethét és a neuschwansteini kastélyt ábrázoló is a becsértéket meghaladó áron – sőt az előbbi 51 600 frankos rekordösszegért – kelt el.

E. P.