A nagy festményárverések sorát ebben az esztendőben a Virág Judit Galéria nyitotta, megadva az első választ arra a kérdésre, folytatódik-e a tavaly kezdődött fellendülés az aukciós műtárgypiacon. Az előjelek vegyesek, de összességükben inkább kedvezőek voltak. A nemzetközi piacon már lezajlottak a tavaszi árverések, amelyek minden korábbinál jobb forgalmat hoztak. Idehaza a rendkívül alacsony banki kamatok és a pénzpiacot megrázó botrányok miatt várható volt, hogy a szabad pénzzel rendelkezők alternatív befektetési lehetőségek után néznek – ugyanakkor feltehetően a Quaestor-csőd és társai néhány jelentős gyűjtőt is rosszul érinthettek.
 
Nos, az eredmények inkább az optimistákat igazolták: a tavaly tavaszi aukcióhoz képest a forgalom 21 százalékkal bővült, és meghaladta az 574 millió forintot. Ez a szám lehetett volna még jobb, ha a ház nem kényszerül az utolsó pillanatban visszavonni az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt és legdrágább tételt, Ferenczy Károly 1911-es Virágcsendéletét. A művet Ausztráliából sikerült hazacsábítani, tulajdonosa egy ottani árverésen vásárolta. A festményről a katalógus is megemlíti, hogy az valaha a Fővárosi Képtár tulajdonában volt, az viszont csak közvetlenül az aukció előtt vált ismertté – rejtély, hogy az intézmény ezt miért a legutolsó pillanatban jelezte –, hogy az intézmény a művet a háborúban eltűntként tartja nyilván, s arra továbbra is jogot formál. A bizonytalan státus miatt, ami az ügyvédeknek minden bizonnyal még hosszú időre munkát ad, Virág Judit az egyetlen korrekt megoldást választva visszavonta a képet. Az sem tette egyszerűbbé a galerista életét, hogy Kádár Béla 27 lapot tartalmazó bécsi vázlattömbjéről csak az árverés alatt derült ki egyértelműen: védési eljárás alá vonták, azaz nem vihető véglegesen külföldre. Ez a tétel természetesen kalapács alá kerülhetett, de miután a külföldi telefonos licitálók kénytelenek voltak visszalépni, csak 4 milliós kikiáltási árán kelt el.

A színvonalas kínálatban ugyan kevés felfedezésszámba menő alkotás szerepelt, ám úgy tűnt, a licitálók is többnyire a biztosnak vélt, bevált értékeket – neveket, stílusokat, témákat – keresték. Az anyag gerincét a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a XX. század első felében született munkák képezték, de a szokottnál valamivel nagyobb volt a korábbi, zömmel XIX. századi, illetve a kortárs művek száma is.

A festménykínálat egyötödét mindössze négy művész munkái alkották: Mednyánszky László, Vaszary János, Kádár Béla és Scheiber Hugó festményei és grafikái ezúttal is domináltak, hiszen négyüktől összesen 36 tétel került kalapács alá. Jó hír az említett alkotók képeit birtokló gyűjtőknek, hogy e művek továbbra is igen likvid befektetésnek számítanak, hiszen a 36 közül csak kettőre nem volt licit, és olyan is csak öt akadt, amely kikiáltási árán cserélt gazdát. Ugyanakkor, részben nyilván a gazdag kínálat miatt, heves licitcsata is csak elvétve alakult ki, a képek többségét becsértékük alatt ütötték le. A kivételt éppen a legdrágább tétel jelentette: Vaszary kései, 1935 körüli virágcsendélete – mely legutóbb áprilisban, a Virág Judit Galéria Vaszary magángyűjteményekben című kiállításán volt látható – 20 milliós kezdés után a 40–55 milliós becsértéket is meghaladó áron, 61 millió forintért ment tovább. Ez nemcsak az este legmagasabb ára volt, hanem új életműrekordot is jelent Vaszary számára, akinek szinte minden árverésen kelnek el több tízmilliós tételei, de eddigi rekordját már 14 éve a 60 millióért leütött Dinnyés csendélet tartotta.

Életműcsúcsot hozott az este második legdrágább tétele, Perlrott Csaba Vilmos Parkban című, 1910-ben Kecskeméten festett, a párizsi évek erőteljes hatását tükröző munkája is. Ez a kép a közelmúltban, 2006-ban egyszer már megdöntötte a művész rekordárát: akkor a Kieselbach Galériában 34 millió forintot, most 58 milliót adtak érte. A kilenc év alatti 70 százalékos értéknövekedés meggyőzőnek tűnik, ám a festmény eddigi tulajdonosa a beadói és vételi jutalékok hozzászámolásával együtt mégis csupán 3 százalék alatti éves hozamot könyvelhetett el.

A XX. század első négy évtizedéből származó tételek közt több olyan is akadt, amely alkotói egész életművében, vagy egy-egy korszakában fő műnek számít. Ezek egy része megkapta a licitálóktól a megérdemelt figyelmet, míg másokhoz igen kedvező áron jutottak hozzá új tulajdonosaik. Előbbiek között említhető Schönberger Armand pompás városképe, az Út és házak 1929-ből, mely indokoltan duplázta meg 14 millió forintos kikiáltását, illetve Vaszkó Ödön három évvel későbbi Bérháza, a két háború közötti magyar művészet új tárgyilagos törekvéseinek fontos példája, mely 5 milliós kezdés után becsértéke sávjának felső határáig, 15 millió forintig jutott.

Az utóbbi kategóriába tartozik ugyanakkor a Pechán József legjobb alkotói korszakában, 1907–1914 között született Koradélután, mely csupán 1 milliót mozdult 5 millió forintos indításáról; Pór Bertalan közel azonos időben született Erdei útja, korai tájképfestészetének egyik legszebb darabja ugyancsak 1 milliót tett hozzá 7,5 milliós kikiáltásához; és legfőképp Szobotka Imre nem sokkal későbbi kubista remeke, a Fekvő alak, melynek árát a licitálók felvitték ugyan 12-ről 18 millió forintra, ám ez is elmaradt a reálisnak mondható 20–26 milliós értékeléstől.
A közelmúltban örömmel jegyeztük meg, hogy Nagy István végre kezd kvalitásaihoz méltó árakat elérni. Bár most egy kisebb pasztellje megmaradt 220 ezres induló árán, egy másik azonban, a Zúzmarás fák 300 ezres kezdés után egészen 1,7 millióig jutott. Nem a kvalitás, hanem a mű témája és a túl magasra belőtt induló ár volt a gond korábban Nagy Balogh János Kubikusával. Az alacsonyabb, 2,4 milliós induló ár most már megmozgatta a gyűjtők fantáziáját, így a kép végül 4,2 millióért kelt el.
Továbbra sem könnyű a XIX. századi festmények helyzete, e tekintetben a hazai piac követi a nemzetközi trendeket. A kalapács alá került kitűnő kvalitású munkák elkeltek ugyan, de rendszerint a kikiáltásihoz közeli árakon. Ez a Markó család három képviselője, id. és. ifj. Markó Károly és Markó András 3,4 és 5 millió forint között értékesített munkáira éppúgy vonatkozik, mint a Molnár József pompeji sorozatába illeszkedő, Fürdő után című, többszörösen kiállított és reprodukált, de a nyilvánosság elől később évtizedekre eltűnt festményére, amely megmaradt 10 millió forintos induló áránál.
A kortársak között keresettek voltak Gyarmathy Tihamér vásznai; több licitlépcsőt emelkedve 850 ezer forintért cserélt gazdát Molnár Sándor 1975-ös Metamorfózisa, Fehér László Fiú medencével című sárga-fekete olajképe pedig 360 ezres kezdés után 1,6 millió forintig vitte.
Természetesen ezúttal sem hiányoztak a kínálatból a Zsolnay vázák és dísztárgyak, melyekhez most két Gorka kerámia is csatlakozott. Mind a 14 tételre volt licit, segítve 90 százalék fölé emelni a teljes aukció értékesítési arányát. A kerámiák a 240 ezer és 2,6 millió forint közötti sávban találtak vevőre, utóbbi árat egy 1900-ban készült vízililiomos virágtartó edény érte el.
 
(Megjelent a Műértő 2015. júniusi lapszámában).
Emőd Péter