Gyűjtőként, vagy egyszerűen a művészetek iránt érdeklődőként egyre többen nyernek bepillantást a műkereskedelem világába, egy szűk szakmai körön kívül mégis kevesen vannak, akik eligazodnak annak útvesztőiben. A szakma képviselői sem mindig érdekeltek abban, hogy segítsék a tájékozódást, a műpiaci szakértők és a művészeti újságírók pedig ritkán vállalkoznak arra, hogy elemzéseiket megosszák a szélesebb közvéleménnyel.
     A műtárgypiac működési mechanizmusainak ezért nemzetközileg és idehaza sem bőséges az irodalma. A külföldi, itthon is hozzáférhető munkák között megemlítjük a Dumont International Art Galleries. Post-War to Post-Millenium című és a Taschen Zeitgenössische Kunst sammeln című kiadványait, mindkettő a kortárs piacra fókuszálja elemzéseit.
És mióta Martos Gábor Műkereskedelem. A cápa ára című könyve megjelent, idehaza is van a témában hézagpótló kiadvány. A MúzeumCafé főszerkesztője művének alapjául 2011-ben megvédett doktori dolgozata szolgált. Mielőtt rátérne központi témájára, azaz arra, hogyan alakulnak ki, miként és kik által befolyásolhatók az árak a műkereskedelemben, Martos bemutatja az aukciók nemzetközi és hazai történetét, a függelékben pedig egészen az elmúlt év végéig aktualizált adathalmazzal bombázza az olvasót, akinek vélhetően ennek tanulmányozására is marad kedve az élvezetes stílusban megírt könyv elolvasása után.
Persze néhány fontos kérdés így is kimaradt a kötetből, de ennek méltánylandó okai vannak. Nehéz például számon kérni a szerzőtől, hogy elemzéseit alapvetően az áverések eredményeire építi, ha egyszer ez a műkereskedelem három fő csatornája – az aukciós, a galériás értékesítés és a gyűjtők, befektetők közti közvetlen üzletek – közül az egyetlen, amelyik, elvben legalábbis, a nyilvánosság előtt zajlik. Mint ahogy az is érthető, hogy készpénznek veszi ezeket, miközben – külföldi forrásmunkát idézve – megjegyzi, hogy „a művészek árfolyama is a nyilvános aukciókon dől el, és az aukciósházak gyaníthatóan ezt is manipulálják”. Az árveréseken elért összegeknek valóban komoly orientáló szerepük van, de ezek nem a galériás és az egymás közti adásvételben elért áraktól függetlenül alakulnak ki – már csak a különböző csatornák vevőköre közötti jelentős átfedések és az aukciósházi szakembereknek a magáneladásokba való gyakori bevonása miatt sem. Hiába van ezért valakinek a fejében az összes aukciós leütés, nem lehet teljeskörűen tájékozott anélkül, hogy rendszeresen meg ne fordulna a galériákban és a vásárokon, és ne követné a magáneladásokról szóló híreket. A legtriviálisabb érv a fenti megállapítás mellett az, hogy számos művész alkotásai aukciókon szinte fel sem bukkannak. Ráadásul sajnos az sem feltétlenül igaz, hogy az árverés „követhető, dokumentált (tehát bármikor visszakereshető) műkereskedelmi forma” – próbáljon csak valaki, akár újságíróként is, leütési listát szerezni egyik-másik budapesti aukciósháztól…
A szerző által is jelzett hiány a gazdasági környezet hatáselemzésének elmaradása – e téma fontosságát éppen az elmúlt években jól láttuk –, de egy ilyen vizsgálat valóban önálló tanulmányt igényelne. Más okokból hiányoznak a könyvből olyan, az ármechanizmusok megértéséhez fontos kérdések, amelyekről nehéz lenne esetleges jogi következmények nélkül írni. Egy aukciós ügylet ismertetése kapcsán a szerző az alábbi mondattal zárja a könyv egyik fejezetét: „De hát mindezekről a furcsaságokról… ezen a piacon (legalábbis nyilvánosan) nem szokás beszélni – ezért aztán a továbbiakban én sem fogok.” 
Martos nemhiába gyűjti évtizedek óta a téma irodalmát és a műkereskedelem adatait, minden állítását odaillő idézetekkel és adatokkal támasztja alá, valóban bepillantást engedve az árképzés számos fortélyába, nem titkolva, hogy ebben a szférában sem csak racionális döntések születnek, hanem szerepet kapnak az emóciók is. Szerencsés kézzel választotta ki címadó és az egész könyvet végigkísérő „állatorvosi lovát” is; hiszen a roppant sikeres és legalább annyira vitatható Damien Hirst – akinek nevét száz év múlva nem biztos, hogy egy lapon fogják emlegetni (mondjuk) Gerhard Richterrel – a sztárcsinálás (és a hozzá tartozó árképzés) mintapéldája. Mint ahogy jó példa arra is, hogy a divatok mulandók, és az árak nem csak felfelé mozoghatnak.
Talán célszerű lett volna egyértelműbben rámutatni a hazai piac néhány sajátosságára. Ezek igazolhatták volna a könyv árverésekre fókuszált figyelmét, hiszen idehaza az aukciós értékesítés aránya a teljes műkereskedelemben meghaladja a nemzetközi átlagot. Míg a nemzetközi aukciósházak árverésein a kortárs slágertémának számít – s ott igaz Judith Benhamou-Huet műtárgypiaci szakértő idézett megállapítása, miszerint az aukciós árak jóval magasabbak, mint a galériások –, idehaza fordított a helyzet. A nemzetközi sztárművészek munkáiból a külföldi galériás piac nem tudja kielégíteni az igényeket, ezért a gyűjtők egy része kénytelen „aukciós felárat” fizetni kedvenceiért. Nálunk egy-két művészt leszámítva a piac kínálati, így az árverésre beadott kortárs tételek sorsa bizonytalan. Nem véletlen, hogy legnagyobb festmény-árverezőházaink kínálatából szinte teljesen kikoptak az élő művészek munkái. S ha mégis megjelennek, az alkotó ott áll az árverési kiállításon a saját munkája előtt, és fogja a fejét, mert a kép esetleg a műtermi árának harmadáért indul, és előfordulhat, hogy még annyiért sem kel el. 
Természetesen ez a könyv sem pótolhatja a személyes tapasztalatszerzést, de aki megveszi – nemhogy egy cápa, de egy cápauszonyleves áránál is kevesebbért –, hasznos iránytűt kap saját felfedező útjaihoz. (Budapest, Typotex, 232 oldal, 3400 forint)

Emőd Péter
Megjelent a Műértő 2013. októberi lapszámában