Egy művészeti teleregényhez keresve sem lehetne jobb témát találni, mint a német König családot. A képzőművészeti történések mentén alakuló családi viszonyok, illetve a kortárs képzőművészeti életre komoly befolyást gyakorló családtagok Kölnben, Münchenben, Berlinben, Londonban, és nem utolsósorban New Yorkban tűnnének fel. A szereposztás a következőképp alakulna:
Apa: Kasper König múzeumigazgató (2000–2012 Ludwig Múzeum, Köln)
Anya: Edda Köchl színész és illusztrátor
Feleség (3.): Barbara Weiss galerista (Galerie Barbara Weiss, Berlin)
Nagybácsi: Walther König művészeti könyvkiadó (Buchhandlung Walther König)
Fiú (1.): Leo König New York-i art dealer és galerista (Koenig & Clinton Gallery)
Fiú (2.): Johann König berlini galerista (König Galerie)
A vérségi kötelékek boncolgatásával, valamint további szakmabeli anyukákkal, unokatestvérekkel és egyéb művészeti ágakban tevékenykedő rokonokkal egy-egy epizód erejéig lenne még esetleg érdemes foglalkozni. Flashbackként felbukkanhatnának az A. R. Pencknél és Baselitznél tett gyermekkori látogatások, a hatvanas évekre való visszaemlékezésben pedig a fiatal Gerhard Richter, Sigmar Polke és Blinky Palermo tűnne fel Düsseldorfban.
Én a fiatalabb fiú, Johann történetét választottam, aki vakon alapított galériát 20 éves korában. Választásomat nem az a megdöbbentő életrajzi tény motiválta, hogy egy erősen látássérült ember kezd vizuális művészettel foglalkozó vállalkozásba, hanem a galéria programja. Johann König (1981, Köln) a berlini kortárs szcéna egyik meghatározó alakja, aki nemzetközi programjával olyan vásárok rendszeres résztvevője, mint az Art Basel, a Frieze Art Fair London, a Fiac Paris és az Art Basel Miami Beach. Művészköréhez túlnyomórészt fiatalabb, a hetvenes években született, konceptorientált és helyspecifikus művészetet művelő alkotók tartoznak, akik a szobrászat, a videó, a festészet, a fotó és a performansz médiumával dolgoznak. A galéria többek között Tatiana Trouvét, Alicja Kwadét, Michael Sailstorfert, Jorinde Voightot, Jeppe Heint és Tue Greenfordot képviseli. A művészek többsége ahhoz a kilencvenes években megjelenő nemzedékhez tartozik, amely a neokonceptualizmus jegyében jellemzően érzéki, materiális eszközökkel ad formát a munkásságán átívelő gondolatoknak. Alicja Kwade (1979, Katowice) és Tatjana Trouvé (1969, Párizs) is nagyszabású installációiról ismert elsősorban. A szobrászatra jellemző térszervezés felől közelítő alkotók gyakran építészeti intervenciók, modulok bevonásával hozzák létre fémből, kőből, üvegből és egyéb, az építőiparban is használatos anyagokból egész tereket betöltő installációikat. A Berlinben élő, lengyel származású Alicja Kwade műveivel az elmúlt nyolc évben egyre sűrűbben találkozhatott a német közönség. Munkáira egyszerre jellemző a klasszikus modernségből átörökített, letisztult formavilág és a posztmodern rusztikusság újmediális eszközökkel való ötvözése (Etwas Abwesendes, dessen Anwesenheit erwartet wurde…, 2015, König Galerie). A fizika törvényeinek vizsgálata során manipulált, mégis hibátlan és természetes benyomást keltő tárgyai segítségével felülírja a valóságot (Unbestimmter Tausch, 2014). A tér és az idő dimenzióinak összefüggéseit kutatva gyakran készít multiplikákat, és használ installációiban tükröt – mint szimbolikus tartalmak és konkrét vizuális jelenségek közvetítésére alkalmas eszközt (Nissan [Parallelwelt 1 + 2], 2009; Vom zukünftigen Hintergrund unter anderer Bedingung betrachtet [7], 2010).
A König galéria profiljának alakulása természetesen nem teljesen független a családi háttértől és a gyerekkorban elszenvedett balesettől. Apja révén Johann már kiskorában kapcsolatba került több, jelenleg is általa képviselt alkotóval, balesete pedig meghatározta a művészethez fűződő viszonyát. Tizenegy éves korában szinte teljesen elvesztette látását, amelyet műtéti úton 16 év múlva – már bőven galeristaként –nagyrészt visszanyert. Érettségijét vakok iskolájában szerzete, művészettörténetet egyetemi keretek között nem volt módja tanulni, ezért a középiskola után rögtön galériát alapított. Művészei munkásságát elsősorban a velük folytatott beszélgetések révén ismerte meg. A kortárs képzőművészethez, vizuális kultúrához tehát szóbeli közlés alapján, annak intellektuális aspektusai felől közelített. Alapvető beállítottsága okán és a vizuális dimenzió híján galériájában kiemelten fontos szerepet kapott a művészeti gyakorlat konceptuális jellege. Jelenleg 30 művésszel dolgozik együtt Berlin talán legizgalmasabb galériahelyszínén, egy brutalista templomban.
A König galéria 2015-ben költözött át a Werner Düttmann által tervezett híres felekezeti komplexumba. A háború utáni modernitás egyik legfontosabb német előfutára, Düttmann nevéhez a berlini városkép számos meghatározó épülete köthető, többek közt az Akademie der Künste emblematikus nyugat-berlini épülete. A templomot a város geográfiai középpontjában – a II. világháborús bombázások során a földdel egyenlővé tett lakóövezetben – emeltette a katolikus Szent Ágnes-egyházközség. A közösségi centrum a hatvanas évek Németországának egyik legjelentősebb egyházi beruházása volt. A brutalista stílus szellemében egyszerű, geometrikus formai megjelenés, puritán anyaghasználat és monoton színvilág jellemzi. Az épületegyüttest üreges betonkubusok rendszere alkotja, homlokzatát cementvakolat borítja, belső tereiben helyenként téglafelületek is feltűnnek.
Az általában párhuzamosan futó kiállítások az összesen 800 négyzetmétert felölelő templom- és kápolnatérben kapnak helyet. Az ablaktalan nyersbeton templomtér monumentalitása már önmagában is lenyűgöző. A hajóban elsősorban a nagy térigényű installációk érvényesülnek, míg a kápolna a kisebb formátumú művek bemutatására ad lehetőséget. A késő őszi–téli kiállítási program a New York–Los Angeles-tengelyen húzódott, két amerikai művész, Daniel Turner és Nathan Hylden munkássága révén. A kápolnában Turner szoborpárja volt látható december közepéig. A konyhai berendezéshez hasonló párhuzamos objektek egyszerre idézték fel a barátságos otthoni és a steril ipari környezetet, miközben apró formai utalásaikkal a fogyasztói társadalom megannyi visszásságára hívták fel figyelmünket (Britannica, 2012). A hajóban, a födémbe vágott fénysávok által sejtelmesen megvilágított szakrális térben, Hylden összesen 80 négyzetmétert kiadó akrilképei függtek, melyek január 24-ig voltak megtekinthetők. Turner után Amalia Pica állított ki a kápolna terében, aki Venn Diagrams (Under the spotlight, 2011) című munkájával a halmazelmélet társadalompolitikai kontextusára mutatott rá az 54. Velencei Biennálé központi pavilonjában. Az idei év erős felütését az osztrák Kiki Kogelnik, a pop art extravagáns feminista dívája, valamint a kortárs művészet nemzetközi főáramába tartozó Tatiana Trouvé bemutatói adják.
Építészeti tekintetben egyedülálló gigászi kiállítótere mellett Johann König egy volt ipari épületben található korábbi galériáját is újra megnyitni készül. A Martin-Gropius-Bau szomszédságában lévő régi helyszín 2016 tavaszán, a galériás hétvége alkalmából lesz ismét látogatható.
Magyar Fanni
Megjelent a Műértő, 2016. februári lapszámában