November 25-én zsúfolásig megtelt a Kieselbach Galéria. Az értő közönség tudta, hogy különleges eseménynek lehet tanúja: A titkos gyűjtemény című kiállításon négy napra a falakra kerültek Kövesi István (1911–1981) újlipótvárosi kóser hentes képgyűjteményének darabjai. Jelenleg Győrött, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum főépületében tekinthető meg a nagyszerű anyag.
Tulajdonképp teljesen érthető módon a szocializmus idején maga a gyűjtő, majd leszármazottai szinte légmentesen elzárták az egyre gyarapodó kollekciót a nyilvánosságtól. Igaz, a kor nagyszabású kiállításán, az 1981. október–novemberben a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett seregszemlén (Válogatás magyar műgyűjteményekből) az anonimitást csaknem teljesen megőrizve szerepeltek alkotások a Kövesi-gyűjteményből – például Vaszary János 1905-ben készült, Modell című műve, amelynek reprodukciója a most A titkos gyűjtemény címmel kiadott reprezentatív album címlapjául is szolgál. De az 1981-es katalógus egyik kiállított kép tulajdonosának azonosítására sem adott lehetőséget. A titkosság tehát megmaradt.
A fentiek kapcsán elevenítsük fel egy pillanatra a budapesti helyszínt – gyűjtési aspektusból.
Majd ötven éve, 1965 körül a maihoz nem hasonlítható műgyűjtői élet zajlott a Szent István körút környékén. A 3. szám alatt, a mai Falk Miksa utca sarkán – ugyanúgy, mint manapság – működött a Bizományi Áruház lakberendezési boltja. Mint köztudott, ez idő tájt „használt” képek árusítására csak a „Bizó”-nak volt engedélye. A fővárosban több ilyen profilú boltjuk is működött, de az igazi képforgalom a Szent István körúton zajlott. Így nem véletlen, hogy 25 évvel később itt alakult ki a galériák utcája.
A felvétel a ház udvarának hátsó részében történt. Az át nem vett képeket sokszor hagyták a kapualjban, dobták a szemétre. Állítólag nem egy Scheiber-mű is erre a sorsra jutott. Akadtak olyan előjogokkal bíró személyek, akik már délután bemehettek a felvevőrészbe, megnézni, milyen volt az aznapi felhozatal. A kiválasztott képeket megvásárolhatták, így azok már ki sem jutottak az üzlet falára. De még így is mindennap új (és nem is rossz) alkotások kerültek fel oda. Az üzletben, mint egy agorán, zajlott a rendszeresen betérő gyűjtők eszmecseréje. Rengeteget lehetett itt tanulni az alkotókról, a technikákról, a keretekről (a törzsvevőknek leakasztási és kézbevételi joguk volt), valamint természetesen az árakról. Mindennap – néha nem is egyszer – megjelent itt a közelben lakó Garzó Gyula, Nagy István színművész, Urbányi Jenő körzeti orvos, és még sokan mások. A beszélgetések színtere olykor áttevődött a szemközti Luxor kávéházba, ahol ma a Kieselbach Galéria található. Az említett személyek nem sokszor adtak-vettek a Bizományiban, de a kvalitások megvitatása, mondhatni az árak kialakítása mégis itt folyt.
Nagy István, a Vígszínház kolozsvári születésű, később Jászai-díjjal kitüntetett színésze arról volt híres, milyen jól tudott felfedezni – és vásárolni. Sokszor színészi képességeit is bevetve agitálta le a kitűnőbbnél kitűnőbb Egry-, Szőnyi-, Vaszary-festményeket a lakások falairól. Rajongva szerette e műveket, de a későbbiekben sokszor könnyelműen megvált tőlük. Ezzel ellentétben Garzó Gyula nem volt mobilis, de az otthonában szívesen fogadta az ismerősöket a műtárgyairól való beszélgetésre. Néha éveken át ecsetelte valóban nagyszerű Rippl-Rónai-, Fényes-, Thorma- stb. képei kvalitását. A magángyűjtők 1963-as kiállításán Perlmutter Izsák nagyméretű festménye, a Rőzsehordók szerepelt tőle, melynek kapcsán elismerhető volt a mester nagysága. Az MNG már említett, 1981-es kiállítása katalógusában látható Garzó kollekciójának egyik fő darabja, Rippl-Rónai Patakyné képmása című alkotása. Látogatói egyre ellenállhatatlanabb vágyat éreztek a feltornászott árakon való vételre, de erre szinte sohasem került sor. Inkább játék, ízlelgetés folyt hosszan, kitartóan. Kétségtelenül volt ezekben a körökben is haszonszerzési motívum, de a műalkotások szeretete, a folyamatos információcsere, s így az állandó tanulás állt mindenek felett. Urbányi doktor azért tért át a képgyűjtésre, mert szőnyeggyűjteményét mind jobban veszélyeztette a lakásban élő kutyája.
Ehhez a körhöz tartozott még – többek közt – Barna Jenő, Hidas László, Tarján Jenő – és Kövesi István is. Érdekes, hogy e társaságból többen kisiparosok, kiskereskedők voltak. Ha ebben a szektorban szorgalmas hangyamunkával valakinek akkortájt anyagilag jól ment, adódott a probléma, mire költse az extraprofitját. Nem sok lehetőség közül választhatott. Például nem lehetett több lakást, ingatlant birtokolni. Szerencse, hogy ezek az emberek megszerették a műtárgyakat, a művészetet, túlnyomórészt a festményeket, képezték magukat, és lassanként elmélyülő tudásra tettek szert. Végül céltudatosan és eredményesen remek képeket szereztek meg, melyeket féltve őriztek. Ismereteik gyarapítására kapcsolatot építettek ki olyan régi, nagy tudású műkereskedőkkel, mint Fränkel József (aki 1931–1945 között működtetett galériát Budapesten), de Genthon István művészettörténész is szívesen sietett segítségükre. Persze meglehetősen zárt körről volt szó, ahol a gyűjtők – a titkolózás ellenére – jószerével mindent tudtak egymás kollekciójáról. Rég volt, de igaz volt. (A győri kiállítás március 31-ig tekinthető meg.) (Megjelent a Műértő 2014. márciusi lapszámában.)
Gömör Béla