Arról, hogy a művészet terén mi minden történt a német fővárosban egy hét leforgása alatt, a gazdag program miatt nehéz teljes képet adni. A Woche der Kunst (A művészet hete, szeptember 15–20.) súlypontját a vásárok képezték, a színvonalával kimagasló abc, a második éve futó, idén új helyen megrendezett Positionen és a programon kívüli, félhivatalos Liste a Kraftwerkben. Újdonság volt a projektterek dialógusára épülő Project Xchange Festival tíz berlini résztvevővel, öt párt alkotó, tartalmi párbeszédet folytató kiállításaival. A kapcsolódó események közül kiemelkedett Allan Kaprow Fluids című, 1967-es Los Angeles-i happeningjének rekonstrukciója berlini művészekkel (jégépítmények felállítása és elolvadásuk folyamata) a város különböző pontjain. Paul McCarthy önmagát állította ki ruhátlanul, fekvő helyzetben a Schinkel-pavilonban. Retrospektív fotóanyagával jelen volt Cindy Sherman is. A hagyomány szerint néhány berlini magángyűjtemény szintén ajtót nyitott a közönségnek, köztük Haubrok, Wessel, Hoffmann és Arthur de Ganay, illetve a II. világháborús bunkerépületből létrehozott galériájába kivételesen 12 euróért Boros is beengedte az utca emberét. A művészeti hétre a galériák is külön anyaggal készültek, ezeket szervezett galériatúrán lehetett bejárni.

    A vásárok közül a két éve debütált Positionen a Listéhez és az abc Berlinhez viszonyítva tradicionálisabb utat képvisel, a festészet és kisebb mértékben a szobrászat kortárs vonulataira koncentrál. Itt – szemben az abc-vel – nemigen láthattunk installációkat.
Új helyén, a Spree-parton az Arena idén videoszekcióval is bővítette programját. A vásár egyik „nagy” meglepetése egy digitális montázs alapján jacquard-technikával készített 23×49 méteres falikárpit volt, melyet egy Kippenberger-kép alapján készített Margaret Eicher (32 ezer euró, Galerie Horst Dietrich, Berlin). A régi gobelinekre emlékeztető kompozíció közepén allegorikus figuraként Natasha Richardsont lehetett felismerni, egyik kezében trombitával, a másikban babérkoszorút nyújtva az éttermi asztalnál ülő Gerhard Richter felé, a háttérben pedig az épp belépő Kippenbergert. A Galerie Thomas Fuchs Stuttgartból Rainer Fetting képeivel érkezett, a BERLINARTPROJEKTS fiatal műkereskedője saját korosztálya művészetét prezentálta: az isztambuli szobrásznő, Yasam Sasmazer fizikai erőfeszítéseket ábrázoló realisztikus bronzfiguráit, illetve a német Ulrich Riedel fa kubuspixelekből épített fej-önportréját. A főleg rajzok iránt érdeklődő C und K unterwegs Galerie irodalmárból lett kereskedője a menekültként Berlinbe érkezett libanoni Said Baalbaki munkáit hozta el: a frissen érkezett bevándorlók csomaghalmait természetes hegyekként ábrázoló rajzokat és festményeket. A Galerie Tammen und Partner többek között Marion Eichmann kollázs-reliefjeit kínálta. A fiatal művésznő képeit – melyek a szülei utazó életmódja révén benne felhalmozódott élményanyagból születnek – maga festette-rajzolta papírkivágások rétegeiből építi fel.
   
Az Arenát az abc Berlin helyszínével, a Gleisdreieckkel összekötő útvonal közepe táján találjuk az alternatív Listét, váltakozó színvonalú galériákkal és munkákkal. Ez nem jelenti azt, hogy itt is ne fedezhetnénk fel érdekes műveket és művészeket. Például Rainer Langfeldt fiatalkori idoljait megjelenítő plakátszerű „surpop” képeit a feldbachi Takinu galériából, amelyet a standon használt, Gaudí tervezte és a nézők által is igénybe vehető székek tettek emlékezetessé. Felfogásukkal némileg anakronisztikusak, mégis érdekesek voltak a holland Terbeek galéria realista életképei, portréi, plasztikái egészen fiatal, kezdő művészektől. A berlini galériás Heidrun Quinque-Wessels Hámos Gusztáv és Katja Pratschke közös, Magyarországon már bemutatott multimédia-munkájának (Hidden Cities, 2012) egy példányát hozta el, egy fotókból, videoanimációból és egy könyvből álló egységet (www.potentialspace.de), melynek azonban inkább a két másik vásár valamelyikén, azok közül is inkább az abc-n lett volna a helye (a Liste-részvétel a galériás döntése volt).
Az abc (Art Berlin Contemporary) az Art Basel egykori sajtófőnöke, Maike Cruse irányítása alatt A művészet hete legizgalmasabb helyszíne volt. Elődjéhez, az Art Forumhoz hasonlóan nem keltette kifejezetten kommerciális esemény benyomását. A galériák művészei határozhatták meg, mennyi teret vesznek igénybe műveikhez, így a válogatásba nagyobb munkák is bekerülhettek. Például Rirkrit Tiravanija intervenciója pingpongasztalokkal, melyeket a közönség „hozhatott játékba”, vagy Ai Weiwei egy újabb installációja vaskarmokból, mely hatalmas szőnyegként borította a járófelületet. Az abc-t mindenki arra használhatta, amire akarta: szellemi feltöltődésre, üzletre, vagy formaságok nélküli tájékozódásra – mint egy múzeumi sétát, vagy mint egy fontos társadalmi eseményt. A nyakba akasztható dobozaikkal gallyakat műtárgyként áruló művészlányoktól kezdve a magabiztos múzeumi vezető kurátorig és milliomos gyűjtőig, a rejtőzködőtől a hivalkodóig, a tornacipőtől a válogatott eleganciáig, kopott kerékpártól a luxusautókig minden előfordult és jól megfért egymás mellett. Az előzetes szakmai szűrőn átment műtárgyak tekintetében általában az volt elmondható, amit Chris Deacon, a New York-i Time Out művészeti vezetője, a Talking Galleries programmoderátora a fiatal galériák felzárkóztatásának kérdésével kapcsolatban kijelentett, és amit már egy ideje tudunk: megszűnt az egyes trendek dominanciája, a művészeti piac manapság egyszerűen mindent felvesz. Emellett persze kialakulnak új jelenségek is, például az abc-n a Ryan Trecartin képviselte Neo-Internet-Art, mely a reklám, a marketing és a hálózathasználat, a virtuális jelenlét markereit olvasztja új esztétikává, és leginkább a húszas–harmincas, gördeszkás–mountainbike-os, és más extrém sportok mellett az interneten felnőtt művészgeneráció érdekelt benne.
Varga Marina
(Megjelent a Műértő 2015. novemberi lapszámában.)