Az internetes piacterek alapjaiban változtatják meg a kialakult struktúrákat a műkereskedelemben - állítja Golovics Lajos, a mukincs.com műtárgy-befektetési tanácsadó oldal alapítója. A külföldön már egyértelmű trend jelei Magyarországon is fellelhetőek.

- Nemcsak a válság, hanem a fejlődés is alakítja a felszín alatt a művészeti piac karakterét. Milyen változásokat tapasztalt az utóbbi években?
- Folyamatosan figyelem a kinti trendeket, illetve vizsgálom, mi az, ami átszivárog hozzánk. Elképzelhető, hogy bizonyos lépések kimaradnak, de a változás iránya egyértelmű. A fő irány - amit "hosszú farok" tendenciának neveztem el - a piac demokratizálódása. A médiahírek továbbra is a teljes piac körülbelül 20 százalékát kitevő felső szegmens nagy értékű festményeiről, műtárgyairól szólnak majd, itt forognak a nagy összegek, de az internetes portálok és piacterek tulajdonosai hamarosan legalább annyi pénzt fognak csinálni, mint az első 20 százalék szereplői. Az emberek ízlése változatos, van, aki a giccset szereti, van, aki a lóportrékat, ki a régit, ki a kortársat. A "hosszú farok" szakaszon mindenki megtalálja a nekivalót és az is a piac része. A vevők zöme nem a galériákban vásárol majd. Még akkor sem, ha az igazán komoly dolgok a hagyományos csatornában maradnak - ki fog alakulni egy nagy virtuális piactér, melyet nem lehet figyelmen kívül hagyni.

- A mukincs.com tevékenységében érzékelhető a műkereskedelem internetes térhódítása?
- A mukincs.com is azt érzékeli, amit a piac összes szereplője, nevezetesen a válságot. Igyekeztem az évek során sem ebből élni, noha az oldal fejlesztésére sok milliót áldoztam, ám amikor az előrejelzések azt mondták, hogy 2020-ig könnyen eltarthat a világgazdaság átalakulása, más megélhetés után néztem, a mukincs.comot megtartottam hobbinak. 2008 óta nem frissítem az adatbázist. Napi rendszerességgel még így is 1600 ember keresi fel az oldalt, ám jóval kevesebben fizetnek a tudásomért. Próbálkoztam különféle csomagok összeállításával, de leginkább az árverések előtt vannak érdeklődők konkrét kérdésekkel, hogy ha valamire licitál, meddig menjen el, honnan kezdődik a szerelem, illetve a bukta. Tapasztalataim szerint az embereket leginkább az értéktartás érdekli, nem a nyereség.

- És az eredetiség?
- Az a legelső és legfontosabb kérdés, de arra nem tudok válaszolni, nem az én kompetenciám. Olyan mértékben van összekutyulva a piac és olyan féltékenységi háborúk zajlanak, hogy ebbe nem szabad belemenni. Szakmabeliek presztízskérdést csinálnak abból, nehogy kiderüljön, korábban tévedtek. Pedig tévedni emberi dolog, ráadásul a technika fejlődik, ma már sok dolgot ki lehet mutatni, amit 10-15 évvel ezelőtt nem lehetett.

- A becsértékes árverésekre való áttérés változtatott valamit a piacon?
- Nem látszik ilyesmi. Évekkel ezelőtt már próbálkoztak vele nálunk, nem sikerült; most újra bevezették, mert látják, hogy a nemzetközi trend mégiscsak ez. Az árverezők ugyanazt csinálják hivatalból, amit én a statisztikáim alapján: megmondják, mi az az értékhatár, amiért érdemes megvenni és belekalkulálják a piac esését is. Eleve alacsonyabbról indulnak a képek, mint 2008 előtt és sokkal szerényebbek a licitek, nem látunk már 15-20 fordulós meneteket.

- Mit lát a statisztikáiból, mekkorát esett a piac?
- Húsz százalék körüli esést érzékelek, illetve nagy átrendeződést. Csak a felső szegmens iránt van érdeklődés, a közép- és az alsó kategória gyakorlatilag kiesik a komoly műkereskedelemből.

- Ha lezuhan a piac, vásárolni kell, nem igaz?
- Vásároljon, aki tud. Eddig ha kilyukadt egy lufi, a többi szektorból odaáramlott a tőke és kitakarította, de most az egész világgazdaság omlott össze, nincs szabadon elkölthető pénz. Nálunk eleve jóval szűkebb volt az a réteg, amelyik műtárgyat vett, ők most csak az életszínvonaluk fenntartására költenek.

- Mégse mondható, hogy bezártak volna a galériák, ami leginkább a kortársak esetében érdekes.
- Ez arra utal, hogy ezeket eddig sem a piacról finanszírozták. Többnyire presztízsgalériák, valakinek a támogatásával működnek vagy nagyon minimálkörülmények között, de nem a kereskedelmi tevékenységből élnek. Ez visszamenőleg is megmutatja, hogy a kortárs szegmens mennyire nem fejlődött még ki. Vadkapitalizmus volt, a művészetben is ugyanazok az emberek bukkannak fel, akik a gazdaság más területein, adott esetben befektetőként. Elkezdett ugyan kialakulni egy új struktúra, de a felépüléséhez komoly tőke kell - és egy-két nemzedék.