A közelmúltban változtattunk a hazai művészeti aukciókról szóló tudósítás gyakorlatán: az egyes rendezvények részletes beszámolóinak helyét olyan összefoglalók vették át, amelyek a megjelenést megelőző hetek árveréseinek valamelyik meghatározó, de legalábbis erős vonulatára – egy-egy műfajra, korra vagy stílusirányzatra – helyezik a hangsúlyt.

Áprilisban ennek szellemében a grafikák álltak figyelmünk középpontjában, ezúttal pedig az élő művészek munkáinak árverési szereplését nézzük meg alaposabban. Azon művekét tehát, melyeknek sokak szerint nem is lenne keresnivalójuk a másodlagos műkereskedelemben – míg mások, ezzel épp ellenkezőleg, az „igazság pillanataként” üdvözlik a kortárs aukciókon született árakat. A gyakorlatban eközben, többéves visszaesés után, újra több ilyen munka kerül kalapács alá. Az esetek egy részében valóban azt követően, hogy korábban megjárták már a műkereskedelem elsődleges csatornáit, máskor viszont e csatornák kihagyásával, időnként egyenesen a művészek műterméből érkeznek. Hogy egy-egy konkrét mű esetében melyik az igaz, azt rendszerint csak sejteni lehet – a proveniencia feltüntetésében általában sem jeleskedő hazai aukciósházak a kortárs munkák esetében szinte mindig mélyen hallgatnak a műveknek az aukciós tétellé válásig megtett útjáról. Pedig fontos üzenetértéke lenne annak, ha tudhatnánk, hogy egy műkereskedő saját gyűjteményének darabjait árverezi-e, vagy gyűjtő, maga a művész, netán az ő galériája adta-e be a kalapács alá került tételeket. Jól értesültek persze mindig vannak, s más fogódzó híján mindenkinek magának kell eldöntenie, hitelt ad-e az aukciós közönség soraiban gyorsan terjedő információknak. Egyszer talán eljutunk oda, ahol a nagy nemzetközi házak már régen tartanak, akkor is, amikor magyar kortársakat árvereznek: a Sotheby’s nagy érdeklődéssel várt júniusi londoni közép- és kelet-európai árverésének katalógusa például a magyar tételek mellett is feltünteti, melyek származnak a művész műterméből, és melyek – alkalmanként nevesített – magángyűjteményekből.

Élő művészek munkáinak legnagyobb választékát az elmúlt hetekben a Blitz kortárs aukciója nyújtotta. A téli jó eredményeken felbuzdulva Kováts Lajos ismét gazdag anyagot vitt kalapács alá, melyben néhány, már lezárt életművű, de művészettörténeti megközelítésben kortársnak minősülő mester – így Csernus Tibor, Mulasics László, El Kazovszkij vagy Szikora Tamás – mellett valóban az élő művészek munkái voltak túlsúlyban. Utóbbiak közt a szinte még pályakezdőknek számítóktól kezdve a hazai kortárs szcéna „nagy öregjeiig” minden nemzedék képviselve volt. A túlnyomórészt hazai alkotókat felvonultató anyagból meglepetésre egy külföldi tétel érte el a legmagasabb árat: az olasz fotórealista Luigi Rocca New York-i városképe 6 milliós induló árával szemben vételi megbízással 10 millió forintért kelt el. Ennél fontosabb hír, hogy a jelentős, befutott mesterek művei szinte kivétel nélkül jó néhány licitlépcsős emelkedés után a galériás-műtermi árakat a korábbiaknál jobban megközelítő szinten keltek el: Keserü Ilona régebbi munkáiért 8,5, illetve 7,5 millió, Nádler István ugyancsak korábbi vásznáért 4,8 millió, Bak Imre képeiért 3,8 millió, illetve 550 ezer, Fajó János alkotásaiért 1,5 millió és 460 ezer forintot adtak. Fehér Lászlót továbbra is sokan gyűjtenek: munkái a téli szezonhoz hasonlóan ezúttal is több aukciósháznál voltak hozzáférhetők, és a bőséges kínálat ellenére mindegyikre akadt vevő. A Blitznél három műve 1,2 és 2 millió forint között cserélt gazdát. A nagyobb aukciósházak kortárs kínálatának az utóbbi években Váli Dezső a leggyakoribb – gyakran egyetlen – szereplője. Ennek oka széles gyűjtői körében és abban keresendő, hogy őt az aukciósházak jó lelkiismerettel vihetik árverésre, elért árai nem rombolják kialakult árszínvonalát. A Blitznél egy nagyon korai, 1970-es munkája szerepelt a tételek között, és kelt el másfél milliós kikiáltási árán. Deim Pál még élt, amikor akrilképét árazták; 240 ezerről indított jellegzetes alkotása 600 ezer forintig jutott. A középnemzedékből Szűcs Attila ért el jelentősebb áremelkedést: 2002-es Kanapéja 1 millióról 1,8 millióig, kis méretű munkája, a Fűzfa a réten 280 ezerről 420 ezer forintig jutott. Az említetteken kívül az élő művészek közül Kelemen Károly, Klimó Károly, Stark Attila és Méhes Lóránt Zuzu munkáiért fizettek hét számjegyű összeget. Jól szerepelt néhány, aukción ritkán felbukkanó művész is, ugyanakkor a legfiatalabbak munkái iránt még kevesen érdeklődtek.

A kortárs művészet iránti elkötelezettségének számos tanújelét adó két nagy ház, a Kieselbach és a Virág Judit Galéria aukcióin továbbra is a klasszikus modernekre koncentrál, élő művészek munkái csak elvétve szerepelnek kínálatukban; bekerülésüknek rendszerint inkább praktikus, és nem stratégiai okai vannak. Előnyt élveznek az élő művészek régebbi munkái, s ha egy mester jó áron kel el – mint például a már említett Váli Dezső mindkét háznál, vagy Weiler Péter a Kieselbachnál –, később is szívesen szerepeltetik. A Kieselbach májusi árverésén ifj. Benedek Jenőtől és Ősi Lászlótól kínált egy-egy művet, míg a Virág Judit Galéria lapzártánk utáni aukcióján Hencze Tamás, Kupcsik Adrián és Váli Dezső egy-egy alkotására lehetett licitálni.

A valaha önálló kortárs aukciókat is szervezett BÁV továbbra is szélesre tárja kapuit az élő művészek munkái előtt, és kínálata májusi árverésén ebben a szektorban is erősödő színvonalat mutatott. A nevek többsége – Deim Pál, Fehér László, Bak Imre, Fajó János, Hencze Tamás, Galambos Tamás – más házaknál is felbukkant ezekben a hetekben, mellettük még Sváby Lajos, Bernát András és Barabás Márton szerepelt. A kategória legjobb árát 1,2 millió forinttal Galambos Tamás szokatlanul nagy méretű vászna érte el; egy 1970-es gouache Bak Imrétől 700 ezres kezdés után egymillióig jutott.

A debreceni Villás Galériánál ritkának számítanak az élő művészek alkotásai, ám a kevés tétel – Duschanek János, Váli Dezső, Tóth Ernő és Galambos Tamás egy-egy munkája – ezúttal jól szerepelt, valamennyi elkelt. Váli Dezső Műtermének ára több licitlépcsőt emelkedett, de így is elmaradt a művész hasonló képeinek átlagos árától.

A jótékonysági árveréseken jellegükből adódóan általában élő művészek munkái szerepelnek, a beadók többnyire maguk az alkotók. Az árakat egy-egy ilyen aukción másutt nem jelentkező tényezők is befolyásolják, és a kínálat színvonalát is gyakran éri kritika. A 12. alkalommal megrendezett Bátor Tábor kortárs aukció azonban ezúttal is rácáfolt a fanyalgókra: a kifejezetten színvonalas nemzetközi anyag jó eredményeket generált. A teljes forgalom meghaladta a 70 millió forintot. A legmagasabb árat a budapesti születésű, az Egyesült Államokban élő Kika Karadi olajképe érte el 3,5 millió forinttal; Roman Ondaknak a velencei biennálés projektjét dokumentáló munkája egymillióért kelt el. Roskó Gábor friss olajképéért, a Syrian Fragment no. 1-ért 1,8 milliót, Felsmann István Sült reliefjéért 1,1 milliót, Kaszás Tamás Odujáért 700 ezer forintot adtak.

Emőd Péter

Megjelent a Műértő 2016. júniusi lapszámában