Az évadot a volt császárvárosban stílusosan főúri műtárgyakkal indították szeptember 12-én, de ezúttal az arisztokrata gyűjtemények egykori darabjai mellett szép számmal voltak jelen a katalógus kiegészítő címadásában „jelentős eredetűnek” („bedeutende Provenienz”) nevezett tárgyak. A 170 tétel 10 magyar vonatkozású antikvitásából csak 3 maradt vissza. A sikeres licitek sorrendjében tallózva elsőként említhetjük a „pannon térségből” származó, keményfából faragott, reneszánsz stílusú fedeles ládát, amely XVIII. századi részletek beépítésével készült (900–1100 eurós becsértéke alatt indítva 875-ért kelt el). Egy talpas kínáló ezüstből, 1872-től használt pesti Diána-fejes fémjellel 200-300 eurós sávjában 250-et ért, míg a vele egykorú és azonos összegre becsült talpas fűszerszóró edényke vésett virágmintával és monogrammal 188 eurós leütésig jutott. Nem a nemességet, hanem „a tisztes ipart” képviselte a XIX. század elejéről a csizmadiacéh felvidéki fajanszkorsója a mesterséget jelképező szerszámokkal dekorálva (450–700 eurós sávja helyett 375-ért). Alsó részén Pálffy József cirkalmas „JP” monogramos tulajdonosi pecsétjével hitelesítve, az 1790–1810 közötti évtizedekben készült egy klasszicista ülőke (úgynevezett tabouret), aranyozott keményfából, négy lábán domború akantuszlevelekkel, értékét pedig tovább fokozta épségben megmaradt eredeti kárpitozása, olajágas csíkozással (2500–3000 eurós sávja fölött, 3500-as leütést ért el). Brit gyökereire hivatkozó, ám névtelenségbe burkolózó magyar nemesi família tulajdonából származott egy sötétre pácolt tölgyfából készült, 1650 körülre datált kabinetszekrény négy magas lábon, két ajtajának keretein faragott geometrikus motívumsorokkal.       A ritkaságnak számító bútor 5500–6500 euró között 6250-et hozott. Azonos provenienciával rendelkezett egy keményfából faragott, bőrrel kárpitozott viktoriánus lábzsámolypár az 1870–1880-as évekből, amely 1400–1800 eurós elvárás alatt csak 1250-ig vitte.
A történeti fegyverek, egyenruhák és vegyes militária szeptember 13-i árverésének 400 tétele közül 18 volt magyar vonatkozású, és ezekből csupán 4 maradt vissza. A legdrágább egy 1560-as datálású szablya lett, sárgaréz markolatán fekete bőrbevonattal; ez a darab 1000-ről 6250-ig ugrott. Egy hasonló jellegű és korú, de hiányosabb és sérültebb társa 1200-ról csak 2750-ig jutott. A XIX. század elejéről egy díszkard pengéjét dúsan dekorálták: vésett hadi trófeákkal, ágakkal és virágokkal, ezüstmarkolata plasztikus sasfejben végződik, hüvelyét vörös bársony borítja ezüstveretekkel, amelyeken ovális medaillonban Hermész-fej látható (3000-es elvárás után 5000-ért ütötték le). Egy másik, hasonló korú szablya – hajlított pengéjén vésett mintákkal (turbános törökfej, Nap és Hold csillagokkal), aranyozott bronzmarkolattal és -hüvellyel, mindkettőn dús virágmustrával – 1 ezerről 1625-ig lépdelt, míg egy további darab ezüstmarkolatát és zöld bársonnyal bevont hüvelyét ezüstveretek mellett ékkövekkel is kirakták (1100 helyett 2125-ig jutott). Pozsonyból a Radetzky-huszárregiment 1910-es tiszti csákója 900-ról meg sem állott 2125-ig, míg a hozzá illő sötétkék őrnagyi zubbony 600 helyett 1750 eurót hozott. Első világháborús osztrák–magyar tengerésztiszti tőrök 160 és 450 között kínálva 200 és 750 között keltek el – hogy csak a legérdekesebb darabokat említsük.
A plakátok, reklámok, képregények 370 tételének szeptember 16-i aukcióján 5 magyar tétel közül 3 cserélt gazdát: Bíró Mihály So habe ich das Christentum nicht gemeint (Nem így képzeltem a kereszténységet) feliratú, 1920-as munkáján Jézus elutasítóan fordul el a hintón utazó, hájas főpapoktól (100 helyett 400 eurós leütéssel), Divéky József ágyút töltő honvédeket ábrázoló kőnyomatával az Isonzo-Ausstellung 1918 plakátja az osztrák–magyar hadifestők és -szobrászok tárlatát népszerűsíti (110 helyett 275-ért), és ugyancsak 1918-as évszámot visel Pálla Jenő filmreklámja, Marlitt világhírű regénye: A vénkisasszony titka felirattal (140-ről 175-ért). Egyenként 100-ért visszamaradt Végh Gusztáv piros–fehér–zöld bazsarózsacsokros pünkösdi plakátja az Érdekes Újság ajánlásával, illetve az 1970-es évekből származó kuriózum, a pápai húskombinát színes mázú, konzerv-reliefekkel rakott kerámiatányérja.
A XIX. századi olajfestmények és akvarellek 285 tétele szeptember 17-én került kalapács alá. A kínálat színvonalának és a kereslet volumenének párhuzamos csökkenését jelzi, hogy 16 magyar képből csak 5 kelt el, és olyanok is beragadtak, mint a Molnár Józsefnek tulajdonított itáliai kútjelenet, vagy id. Markó Károly műhelyéből a Kecskepásztor sziklás tájban (1857) című olajfestmény – egyenként 4000–5000 euróért, illetve Eisenhut Ferenc Eger ostroma című vázlata 5000–7000 között, az utóbbiak Bellák Gábor szakvéleményével. A legdrágább Hamza János régebben már többször szerepelt képe, a rokokó szerelmespár – historizáló kosztümökbe öltöztetett modellekkel beállított műtermi jelenet – lett, amely 7–10 ezer eurós sávján belül, 8750 eurós leütést ért el. Neogrády László négy, „sorozatban gyártott”, erdős-hegyes-patakos téli táját 1500-tól 3000-ig terjedő sávban kínálták, az egyik 3250, a másik 2250 euróért váltott tulajdonost. Steinacker Alfréd hol fordított keresztnevét (Derfla) használta művésznévként, hol „A. Stone” szignóval látta el képeit, mint a most kalapács alá került művén, amely megvadult lovakat fékezni igyekvő csikósokat ábrázol (1500–2000 eurós sávjának alsó határán ment el). Végül Kárpáthy Jenő kertben varrogató hölgyről festett zsánerét 1000–1500 eurós sávjában, 1250-ért értékesítették.

Wagner István
Megjelent a Műértő 2013. októberi lapszámában